megírtad, mondd, megírtad? ezerszer vallottad a torkodon a kést, de te vagy életlennek vagy talminak vélted, mert ezeregyedszerre is csak vállvonva tovább mentél.
intelligens. ez még viccnek is rossz.
lennél inkább egyszerűen csak ostoba, aki nem ismer más alternatívát.
maradj. hova futnál?
nem tetszik, amit a függöny mögött látni sejtesz? mert ha ez sem tetszik, ami itt van, azért mégis megpróbálhatnád.
ki mutat jobb alternatívát, mondd, ki?
te nevelted ezt belém, mindent, ami görcsbe ránt
mindenért, ami volt, néha nagyon hálás vagyok, néha pedig kimondhatatlanul gyűlölöm.
nem akarlak bántani, de már nem olyan áron, hogy magamat bántom helyette.
már nem érdekes, mi tetszik és mi nem, még ha átkozom is a perceket, amikor már nem leszel.
mindig hazudni kellett. mindig. miért?
már nem akarom összetörni, valahol, félúton, az emberből kivesznek ezek a törekvések is.
most már megelégszem azzal, amit a zsidók mondanak. egyszerűen csak fordulj el és ne csináld tovább. ne csináld többet.
a fülemben csengenek a szavaid, hogy majd ha egy megfelelően jó dolog történik, akkor érezzük úgy, hogy "kielégítést" kaptunk, de már nem hiszem.
nem hiszem, hogy "vissza" akarnám kapni, és nem hiszem, hogy vissza lehetne adni. hogy lehetne kárpótolni. nem lehet. lehet jobb, lehet más, lehet több. TŐLÜNK. de kárpótlás nincs.
azt mondtam régen, csak egy egészen icikepicike bocs is megtenné. de ez sem igaz. egy baromi nagy elnézés sem tenné meg. nem jelentene semmit, de semmit.
ma álmodtam. veszekedtem. hallom a hangom, a rezgést, amin kiabáltam. szétfeszítette nem csak a torkom, a fejem, de a teret is körülöttem, körülöttünk. honnan jönnek ezek a dolgok elő?
és ha elő is jöttek, hova süllyednek újra el???
intelligens. ez még viccnek is rossz.
lennél inkább egyszerűen csak ostoba, aki nem ismer más alternatívát.
maradj. hova futnál?
nem tetszik, amit a függöny mögött látni sejtesz? mert ha ez sem tetszik, ami itt van, azért mégis megpróbálhatnád.
ki mutat jobb alternatívát, mondd, ki?
te nevelted ezt belém, mindent, ami görcsbe ránt
mindenért, ami volt, néha nagyon hálás vagyok, néha pedig kimondhatatlanul gyűlölöm.
nem akarlak bántani, de már nem olyan áron, hogy magamat bántom helyette.
már nem érdekes, mi tetszik és mi nem, még ha átkozom is a perceket, amikor már nem leszel.
mindig hazudni kellett. mindig. miért?
már nem akarom összetörni, valahol, félúton, az emberből kivesznek ezek a törekvések is.
most már megelégszem azzal, amit a zsidók mondanak. egyszerűen csak fordulj el és ne csináld tovább. ne csináld többet.
a fülemben csengenek a szavaid, hogy majd ha egy megfelelően jó dolog történik, akkor érezzük úgy, hogy "kielégítést" kaptunk, de már nem hiszem.
nem hiszem, hogy "vissza" akarnám kapni, és nem hiszem, hogy vissza lehetne adni. hogy lehetne kárpótolni. nem lehet. lehet jobb, lehet más, lehet több. TŐLÜNK. de kárpótlás nincs.
azt mondtam régen, csak egy egészen icikepicike bocs is megtenné. de ez sem igaz. egy baromi nagy elnézés sem tenné meg. nem jelentene semmit, de semmit.
ma álmodtam. veszekedtem. hallom a hangom, a rezgést, amin kiabáltam. szétfeszítette nem csak a torkom, a fejem, de a teret is körülöttem, körülöttünk. honnan jönnek ezek a dolgok elő?
és ha elő is jöttek, hova süllyednek újra el???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése