“...human beings are not born once and for all on the day their mothers give birth to them, but...life obliges them over and over again to give birth to themselves.”
G.G.Marquez
"Teljesen tisztán láttam és tudtam hogy kétféle tudatállapot van.Az egyikben nagyon egyedül érzi magát az ember,szégyelli magát,haszontalannak tartja magát,rossznak,valamilyen formában fogyatékosnak. Ebben a tudatállapotban hideg van és sötét,ebben az állapotban bujkál az ember. A legjobb,hogy ha senki se talál meg, hogy ha senki se lát. Ez egy kemény tudatállapot. Sokan itt töltjük az életünk nagy részét. Ettől teljesen függetlenül van egy másik tudatállapot.Ebben úgy érezzük meleg van,világos,nincs egyedül az ember.Abban a pillanatban,amikor ebben az állapotban van valaki,úgy érzi magát mintha együtt lenne mindenkivel,vagy legalább is sok emberrel. Ebben az állapotban nincs szeparáció,a másikban csak szeparáció van. Ebben az állapotban elengedheti magát az ember,a másikban feszültség van. Tisztán láttam,hogy az egyikben is lehetek és a másikban is lehetek.Sajnos,amikor az elsőként leírt tudatállapotban voltam,nem tűnt valódinak a másik. De valahogy mégis tudtam,hogy létezik. Itt jön be a bátorság.Hogy ha elhiszem,hogy létezik a másik tudatállapot,s már meguntam az elsőben lenni,akkor elindulok a második felé,és talán sikerül kimásznom a nagy kő alól,ami alatt egész életemben bujkáltam,és besétálok oda,ahol süt a nap és ahol boldog emberek vannak. Elindulok egyikből a másikba:egyszerű dolog mégsem könnyű.Egyik oldalon ott a szégyen a másikon pedig a szeretet,s hogy ha a szégyenből a szeretet felé tartok,megtorpanok,mert rettenetes félelem tölt el. Miért?Mitől félek? Hát attól.,hogy kidobnak,ha átlépem a vonalat,amelyen túl a szeretetben lennék. Rám néznek és azt mondják:Nem szégyelled magad?Mit keresel itt?Menj vissza oda ahol eddig voltál.Ha pedig tényleg visszakullogok oda,ahol voltam,még sokkal rosszabbul érzem magam,mint ha soha meg se próbáltam volna odamenni. Ha mégis átlépek a küszöbön és belépek,akkor bátor vagyok.Annak ellenére,hogy rettegek,mégis belépek.Amikor átléptem a határt,akkor már nyilvánvaló,teljesen nyilvánvaló,hogy semmitől se kell félnem.Itt nincs félelem.Olyan nincs,hogy innen kidobnának.Itt elfogadnak. "
Thanks, Daniel.
Minden ilyen kis cicmákról Te jutsz eszembe leányzóm :)
VálaszTörlés"Teljesen tisztán láttam és tudtam hogy kétféle tudatállapot van.Az egyikben nagyon egyedül érzi magát az ember,szégyelli magát,haszontalannak tartja magát,rossznak,valamilyen formában fogyatékosnak.
VálaszTörlésEbben a tudatállapotban hideg van és sötét,ebben az állapotban bujkál az ember.
A legjobb,hogy ha senki se talál meg, hogy ha senki se lát.
Ez egy kemény tudatállapot.
Sokan itt töltjük az életünk nagy részét.
Ettől teljesen függetlenül van egy másik tudatállapot.Ebben úgy érezzük meleg van,világos,nincs egyedül az ember.Abban a pillanatban,amikor ebben az állapotban van valaki,úgy érzi magát mintha együtt lenne mindenkivel,vagy legalább is sok emberrel.
Ebben az állapotban nincs szeparáció,a másikban csak szeparáció van.
Ebben az állapotban elengedheti magát az ember,a másikban feszültség van.
Tisztán láttam,hogy az egyikben is lehetek és a másikban is lehetek.Sajnos,amikor az elsőként leírt tudatállapotban voltam,nem tűnt valódinak a másik.
De valahogy mégis tudtam,hogy létezik.
Itt jön be a bátorság.Hogy ha elhiszem,hogy létezik a másik tudatállapot,s már meguntam az elsőben lenni,akkor elindulok a második felé,és talán sikerül kimásznom a nagy kő alól,ami alatt egész életemben bujkáltam,és besétálok oda,ahol süt a nap és ahol boldog emberek vannak.
Elindulok egyikből a másikba:egyszerű dolog mégsem könnyű.Egyik oldalon ott a szégyen a másikon pedig a szeretet,s hogy ha a szégyenből a szeretet felé tartok,megtorpanok,mert rettenetes félelem tölt el.
Miért?Mitől félek?
Hát attól.,hogy kidobnak,ha átlépem a vonalat,amelyen túl a szeretetben lennék.
Rám néznek és azt mondják:Nem szégyelled magad?Mit keresel itt?Menj vissza oda ahol eddig voltál.Ha pedig tényleg visszakullogok oda,ahol voltam,még sokkal rosszabbul érzem magam,mint ha soha meg se próbáltam volna odamenni.
Ha mégis átlépek a küszöbön és belépek,akkor bátor vagyok.Annak ellenére,hogy rettegek,mégis belépek.Amikor átléptem a határt,akkor már nyilvánvaló,teljesen nyilvánvaló,hogy semmitől se kell félnem.Itt nincs félelem.Olyan nincs,hogy innen kidobnának.Itt elfogadnak. "