Too drunk to fuck

persze, másnak hazudhatunk arról, hogy mi kik vagyunk, de ahogy Nyúl barátod is megmondta - és most már, egy ideje értem, nagyon is jól - hogy MI sosem fogunk változni - akkor sem, ha egy angyal van mellettünk - nem változunk.

Talán betartjuk a játékszabályokat, mert szarháziak azért nem vagyunk, de a vérünk folyamatosan valami mást diktál, amit nem a kéj hajt feltétlenül, hanem valami ősi, magát nyíró, öldöklő szabadságvágy, mert

van, aki úgy jut célba, hogy minden szabályt betart, és megkeményedik, mint a nád, mint az acél, mint a gyémánt,

van, aki pedig úgy, hogy minden szabályt megszeg, fut, mint az űzött vad, inában érezve a vadász - az Élet - perzselő és és égető tekintetét, árkon-bokron keresztül, és nem a jóság, hanem a vadság sebzései teszik a szívét karcossá, egy térképpé, mely jelzi, hogy merre járt az Életben, és mit látott.

De így vagy úgy, nem lehetünk mások, mint akinek születtünk, mint amire hivatottak vagyunk, így hát futunk, vagy andalgunk, és néha, mikor megtaláljuk egymást, összemosolygunk. Nincs ebben a mosolyban semmi, semmi több, mint a minden - a tudat, hogy tovább fogunk futni, míg nem egyszer meghalunk valaki - talán éppen, vagy direkt - egymás mellett, ugyanabban a magányban, amiben születtünk, éltünk, és amit folytonosan és olthatatlanul vágytunk.

Várom azt a percet, amikor majd senki nem tudja, és senki nem bánja! hogy ott vagyok, hogy Veled vagyok és bármi történik - mintha bizony a legnagyobb dolog egy együtt töltött éjszaka lenne, bah! - és végre, ha csak percekre is, de mengnyugodhatok és az lehetek, aki, ami akarok és tényleg vagyok...