És most azt akarom, hogy ne kérdezzetek semmit. Ígérem, nem fogok eltűnni, de a hogy vagy kérdésre, - amit persze óhatatlanul meg fogtok ejteni - néha had' feleljem azt, hogy beszéljünk másról.
Valaki tett be egy szép idézetet a hallgatásról nem is olyan régen a harmóra. Talán beteszem ide Nektek. Igen, szeretném, ha meghallgatna valaki, valaki, akinek pecsétet üt a szívén mindaz, amit mondok, aki meghal velem a fájdalmamban, ó nem, nem örökre, persze, hogyan is képzelitek! de arra a percre, míg csak velem van. És amikor felállunk és tovább megyünk, akkor ott marad az emlék a szívén, amit én ütöttem, és nem kérdezi többé, hogy mi fáj, vagy mi bajom, vagy miért vagyok boldog, mert TUDJA, mert egyszer elmondtam, és ami azután van, az vagy alatta, vagy felette, vagy rajta húzódik. Mert mindenkinek van egy ilyen vonal az Életében, és mindenki szeretné, ha értené legalább egy ember, de kinek van ilyen egy embere?
Szóval, most CSEND lesz, míg meg nem jelenik egy másfajt, nagy betűs cím itt. Addig ez a szakasz tart, ez uralkodik bennem.
Most, tovább kell mennem a mai napban... Csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése