Eljött a nagy nap! Eredetileg azt gondoltuk, hogy nem fogunk aludni éjjel, mert a repülőn úgyis lesz időnk, de aztán három felé kidőltünk és hatig aludtunk, amikor is Norbi megjelenik, papucsban, egy két decis vodkával és egy másik kisebb, ismeretlen eredetű piával. :)
A vodkát lehúzza, az ismeretlen eredetű palack szerencsére marad. A taxi időben megérkezik, csak mi késünk tíz percet (naná). Teljesen érthetetlen módon egy fekete hosszú szoknyában, fekete felsőben és egy fekete, magas szárú tornacipőben távozom Magyarországról. Nem értem, miért nem csavartam magamra egy szép és kényelmes szárit és totyogtam el én is papucsban?
A reptéren Norbi iszik még egy sört, aztán sikerül feltuszkolni a gépre. Frankfurtban majdnem lekéssük az átszállást, mert eltekereg valahova még sört inni. Tényleg nagyon fél a repüléstől. Az út viszonylag eseménytelenül telik, leszámítva Norbit, aki Máté kezét szorongatja és néha olyan fejet vág, hogy a folyosón mellette ülő kikerekedett szemekkel nézi.
Delhiben hat órát kell várnunk a Port Blairbe induló gépre, heverészünk, beszélgetünk addig. A jó hír, hogy Kalkuttában leszállunk egyszer! Norbi feje enyhén betorzul, később, felszálláskor a mellette ülő nőé is, ahogy őt nézi.
Nagyon sok óra után végre megérkezünk Port Blairbe! Már a repülőről lehet látni milyen szépek a szigetek. A kék és zöld minden árnyalata megtalálható a vízben.
Leszállunk, megcsap a 30 fokos hőség, amit kiélvezhetünk, amíg a repülőtől besétálunk az épületbe, busszal ugyanis nem fárasztják magukat, sem az utasokat. Kitöltjük a papírokat és megkapjuk a szigeteken szükséges engedélyt, melyet mindig magunknál kell tartanunk, illetve csak ezzel tudunk hajójegyet venni a szigetek között.
Kint fogunk egy taxit, hogy Wandoorba menjünk, ahol Irfék vannak. Mielőtt beszállunk a taxiba, végre leveszem a cipőm és felveszem a papucsomat. Ez egy nagyon fontos momentum!
Volt egy halvány elképzelésem- főleg a neten megtekintett képeknek köszönhetően - hogy az Andaman egy kicsit más lesz, mint India többi része. Ezt elsőre nem találom így, csak később derül ki, hogy jól gondoltam.
A taxis repeszt, dudál, néha vigyorogva hátrafordul, amikor észleli, hogy kicsit hajmeresztőnek találjuk a közlekedést. Norbi és én kellemesen derülünk, mert tudjuk, hogy itt ez van, Máté azonban elég fura arcokat vág és szótárban nem található szavakat használ.
40 perc autókázás után megérkezünk a paradicsomba. Akkor még nem sejtem, hogy ez a legjobb szállás, amit a szigeteken, sőt, egész Indiában találunk az egy hónap alatt.
Lépcsőzetes kialakítású, itt is ott is egy fa házikóval, a fák és növényzet teljes mértékben meghagyva. A képen lévő volt a legmagasabban és a legnagyobb innen a fák közül látni lehetett a tengert és körben az erdőket. Itt bandáztunk minden este, Irfék itt is aludtak, mi Mátéval külön egy másikban.
A tulaj - Viraj - egy fiatal srác, aki az egyetemet Párizsban végezte, illetve nem végezte el. :D Négy évet ott volt, végigcsinálta, de végül a papírért nem lelkesedett annyira. :) Nagyon laza, jó fej, kiválóan beszél angolul, szereti a sört, és egyébként azért csinálta ezt a helyet, hogy az arisztokrata szülei hagyják békén. :)
Jó helyen vagyunk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése