Gondoltam szépen számba veszek mindent az elmúlt kb.egy évből, de mivel persze ez egy túlzó elképzelés volt, háromszor megnyitottam a blogot majd bezártam...
Úgy hogy első körben maradok a könyveknél, mert mostanában másképp foglalkoztatnak, mint annak előtte.
Először is nem vagyok annyira nyitott, mint régen, nagyon kevés könyvet olvastam el az utóbbi időben. Most utólag vissza gondolva ez jó - más szempontok vezérelnek egy könyv kinyitásánál, nem elég az, hogy valaki azt mondta, hogy jó. Sőt!
Vannak könyvek, amelyeket újra elolvasok: A Tüskevár, a Téli berek, az Egri csillagok, és régen voltak fix Jókai köteteim, de ezek is hova tűntek? Jókai már túl fájdalmas, azt hiszem. Wass Albertet sem tudok olvasni jó ideje, mert olyan érzelmeket indít meg bennem, amelyekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni - nem tudom cselekvéssé alakítani, esetleg csak, ahogy egy barátom mondta, mikor odaadta az egyik kötetet: "csak vigyázzon, nehogy nagyon a földhöz csapkodja." Na, mondom, hogy lehet egy könyvet földhöz csapkodni, de azután csak azért nem tettem ezt én is, mert a mozdulat közben eszembe jutott, amit mondott...
Aztán: kaptam nemrégen egy könyvet: Polcz Alaine: Rend és rendetlenség. Az egész azzal kezdődött, hogy el akartam olvasni, de nem tudtam hol van? ... De megtaláltam és elkezdtem olvasni, a könyvben alá van húzgálva ceruzával, és én is engedélyt kaptam rá, hogy nyugodtan huzigáljak, mert "attól lesz a könyv élő". Először ódzkodtam (hogy kell ezt a szót írni???) tőle, másrészt a gazdája is pont ugyanazokat húzta alá, amiket én is kiemeltem volna.
Még nyáron vettem egy könyvet, Boldizsár Ildikótól a Meseterápiát, most vettem elő, a három órás vonat útra ezt vittem magammal, és olyan megdöbbentő dolgokat olvastam benne, hogy arra vetemedtem, hogy elővegyem a tollam és aláhúzgáljak benne (tollal!) - ez megint tengernyi felismerést indított el bennem, úgy hogy most úgy telve vagyok minden féle és irányú felismerésekkel és érzésekkel, hogy csak győzzem kapkodni a fejem, és egyéb testrészeim!
Aztán: vettem könyveket, még nyáron egy-kettőt, de még mindig csak áll a polcon, és még csak késztetést sem érzek, hogy elővegyem. Sőt, volt egy idő, mikor egyenesen haradugtam is a könyvekre, mint a kollektív tudat rombolóira. :)
És megint vannak olyan könyvek, melyeket régen nagyon szerettem, sokat segítettek (vagyis most így gondolok rá) de most elolvasni, elővenni nem tudom - talán azért, mert régen nem járt annyira konkrét cselekvéssel a könyv olvasása és most már nem tudnám elhitetni magammal, hogy pusztán az olvasással már TETTEM valamit.
Most a Rend és rendetlenséget olvasom, van még egy kicsi a Meseterápiából, és van egy nagyobb könyvem, ami a paraszti nemi kultúráról szól, a címe: Amikor az ember nincs es ezen a világon. Igazi kincs, a tanár úr nem is nagyon ír benne, csak az alanyai beszélnek. Mély betekintést enged a paraszti kultúrába - természetesen nem csak a nemi részbe, hanem ezen keresztül az egész élet megközelítésébe. Ebből nem tudok egyszerre sokat olvasni, mert - bevallom töredelmesen - néha nem is értek egy-egy történetet a nyelvezet miatt. Tegnap is nekifutottam egy pár soros megcsalós történetnek és nem értem még mindig ki kit és hogyan csalt meg! :)
Nagyokat derülök az idős emberek szókimondásán és képfestő szófordulatain is.
Hamarosan előveszem a Téli bereket és újraolvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése