Érdekes visszaolvasgatni az embernek a saját bejegyzéseit.
Valahol, félútón, a Hilraioval tartott ayahuasca szertartáson, kiszállt belőlem az összes fájdalom. Mintegy szálat, egyben és fájdalommentesen kihúzta belőlem. Nincsenek erre vonatkozó emlékeim, de biztosan megtörtént, mert az eredmény itt van a szívemben. Ennél több bizonyosság nem kell.
A tudat, hogy az Élet valami sokkal több, nagyobb, bonyolultabb, mint az elsőre, a saját kis burkunkban felsejlik, nagyon megnyugatató, és persze néha ugyanannyira elrettentő is. Az ember elveszettnek érzi magát. Érzi, hogy levágták a köldökzsinórról, hogy neki magától, egy ősi úton tudni kellene sok mindent, mindent, arról, mi az Élet, még sem tud semmit, mert egy mesterséges, előre programozott világba született bele. És ez az érzés, ami bizonytalanná, és reszketővé tesz minket. De ha jön valaki, aki megfogja a kezünk, és mutat nekünk egy más alternatívát, kinyit egy ablakot, megláthatjuk, hogy a felhők felett TÉNYLEG mindig süt a Nap, és az Életünk szólhat - sőt kell, hogy többről szóljon - többről, mint a munka-bevásárlás-nyaralás vagy kinek miből áll össze a háromszög, négyszög, ötszög...
Sokkal többet meg kell állnunk és magunkkal foglalkozni. Ez a társadalom attól (is) beteg, hogy az emberek nem foglalkoznak magukkal. Nem ülnek le abba a bizonyos fotelbe... Hiszen annyi mindent el kell játszanunk az életben maradásért! Jó munkaerő, jó férj/feleség, családtag, golfklubtag stb. És szinte senki nem meri megkockáztatni, hogy ezekbe a helyzetekbe, szerepekbe úgy sétáljon be, ahogyan ő maga létezik. Ennek mondjuk leggyakrabban az az oka, hogy fogalmunk sincs róla, kik is vagyunk valójában, mert még eddig soha senki nem engedte meg nekünk, hogy magunkba nézzünk, és kitaláljuk, mi végett is kerültünk mi ide a Földre?
olyan jó Téged olvasni ilyenkor!!! :)))
VálaszTörlés